Megkóstoltuk Kolozsvár híres 7 lejes menüjét

Az októberi első fellángolása után a napokban ismét körbejárta a hír a médiát, hogy Kolozsváron van egy menza, ahol a diákok 7 lejért egy teljes menüt kapnak. Elmentem megnézni és megkóstolni a helyi viszonyokhoz képest elképzelhetetlenül olcsó menüt.

Már a Trefort (Victor Babeș) utca elején látszik, hogy egy kicsit bonyolultabb lesz ez a megnézés, mint előzetesen gondoltam, mert legalább 10-15 méter hosszú sor kígyózik az étkezde bejáratnál. A diákok kedélyesen csevegnek, vagy épp a telefonjaikat nyomkodják.

Úgy tűnik, mintha tényleg megérné sorban állni,

hiszen senki sem ideges, senki sem akar előretolakodni vagy jobb helyet szerezni. Kivéve engem. A több mint fél órás várakozási idő (hiszen az épületen belül még legalább 20-25 méteren állnak sorban) nekem annyira nem szimpatikus, így amikor a bejárati ajtón meglátom közben, hogy azt hirdetik, már megnyílt a Iuliu Hațieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem második kantinja is, ez elég hamar meggyőz arról, hogy nekem inkább a tavaly megnyitott második menzán kellene ennem (természetesen ott is aktuális az ajánlat).

A kolozsvári orvosi és gyógyszerészeti egyetem a város legnemzetközibb egyeteme, ezt korábban is tudtam, de az utcán sétálva csak felerősödik ez az érzés. A környéken több angol, francia és német szót hallok, mint románt, pláne magyart. Korábbi hírek szerint mintegy 3000 külföldi diák tanul a város orvosi egyetemén, jelentős részük nyilván szép pénzt fizet a képzéséért. Ezzel lehet összefüggésben, hogy egyben ez az egyik legtehetősebb intézménye is a városnak.

Nemcsak azt engedheti meg magának, hogy sorra újítsa fel az épületeit (gyaloglás közben kettő mellett is elhaladtam, az egyikről legfeljebb két éve szedték le az állványokat, míg a másiknál épp akkor volt folyamatban az eltakarításuk), hanem azt is, hogy jelentős kedvezménnyel adja a hallgatóinak a sokat emlegetett diákmenüt. A bejáratnál ugyanis elég hamar figyelmeztetnek arra, hogy csak az egyetem saját diákjainak jár a kedvezmény. Tehát a Babeș–Bolyai Tudományegyetem diákjai is betérhetnek, de nekik ki kell fizetni a teljes árat. Ahogy nekem is ki kellett, de erre azért számítottam.

Az egyetem Holdvilág (Gheorghe Marinescu) utcai épületének a bejáratánál – amiben az említett második menza is található – aztán rögtön rossz ajtón kilincselek. Feltűnőbb nem is lehetne, hogy életemben először járok arrafelé. Csakhamar kiderül, hogy itt sem úszom meg sorban állás nélkül. Amikor ráadásként a biztonsági bácsi a diákigazolványokat is elkezdi ellenőrizni, ami nekem már több mint 10 éve nincs, visszafordulok a kiindulási ponthoz, ahol még a 7 lejes menü bevezetése (és a miatta kialakuló hosszú sorok) előtt ettem, és tudom, nem kérnek igazolványt. Visszatérek a Victor Babeș utcai étkezdébe.

A sorban állva azért már eltűnik az egyetem nemzetközi jellege, főleg román diákokat hallani, valószínűleg nem véletlenül. Leggyakrabban ugyanis úgy jellemzik az ételeket, hogy házias, mintha nagymama készítette volna. Ez nyilván a romániai diákoknak többet jelent, mint egy Svédországból vagy épp a Közel-Keletről érkező diáknak.

A romániai kifőzdék tipikus kínálata sorakozik az ételpult párásodó üvegei mögött.

A konyhás nénik idegesen szólnak rá azokra, akik fotózni szeretnék az ételt, hogy csak a vezetőség engedélyével lehet képet készíteni. Az elmúlt időszak médiavisszhangjának annyi eredménye biztosan volt, hogy most már jobban figyelnek erre.

A csorbák (karfiolos és marhahúsos) mellett aranybarnára sült tepsis csirkecomb és karaj, borsófőzelék, szószos csirkefalatkák, valamint szétfőtt gombás rizs sorakozik. A böjtölőknek párolt bébimurkot és brokkolit, illetve sült pisztrángot kínálnak. Az akciós menüben marhahúsos csorba szerepel, mellé úgynevezett parasztkrumplival, rántott sajttal és savanyú uborkával. Ezeket is lehet más párosításokban kérni, de akkor nincs akció. A kínálat meglehetősen szerény, de ez mégiscsak egy egyetemi menza.

A közel negyven percesre duzzadó várakozási időt – végül ennyi lett – nem nagyon engedheti meg a diákokon kívül senki magának, ha nem a munkaidőmet tölteném várakozással, akkor én is messze elkerültem volna a helyet. Ilyen hosszú éhes várakozás után nehezen tesznek le elém olyan ételt, amit ne ennék meg. Az is akkor jut eszembe, hogy lopva lefotózzam a saját ételem, amikor már félig megettem a csorbát.

Pedig közel sem ez volt a legfinomabb csorba, ami valaha elém került, sőt. Egy menzás csorba volt, amibe néha nagyobb darabokba kerülnek bele a zöldségek, és nem mindig kellemes érzés elharapni egy-egy falat húst, szóval hiányzott a gondos odafigyelés. Csak azért nem feltételezem, hogy az egy nappal korábbi húst használták benne újra, mert a nap végére láthatóan nincs maradék. Egy órával a zárás előtt már üres a pult.

A paprikás-hagymás olajba forgatott főtt krumplinak itt is megvan a típushibája: a sótlan vízben főtt krumplit túl nagy darabokra vágják ahhoz, hogy ez érezhető is legyen. Összességében mégis csak a nagyon erős paprikás hagyma íze maradt meg, amit azért nem feltétlen neveznék gasztronómiai élménynek.

Amire sorra kerülök, az utolsó rántott sajtok egyikét kapom meg, ami egyben azt is jelenti, hogy szezámmag már alig jutott a panírba, és nem is annyira friss és puha, mint amikor épp kiveszik a forró olajból.

Ha szigorú vagyok, akkor a szuperolcsó menzás menü pont olyan, mint amennyit végül fizettem érte. Külsősként 15 lejbe került.

Átlagos kolozsvári mércével nézve ez még mindig nagyon kevés, de más egyetemi kantinokhoz képest már nem olyan nagy az előnye.

Nagyjából mindenik egyetem (sőt, esetenként a nagyobb karok külön is) tartanak fenn étkezdét. Ez alkalomból elmentem a BBTE Kőkert (Hașdeu) utcai kantinjába is. Szembetűnő különbség, hogy itt gyakorlatilag egyáltalán nincs várakozási idő, igaz, nem is hirdetnek olyan kedvezményt az egyetemistáknak, mint a másik helyen (bár itt is kapnak kedvezményt az érintettek). A hasonló fogásokat tartalmazó menü a BBTE menzáján 19 lej, de a paprikás-hagymás olajba forgatott főtt krumplit itt is inkább kihagytuk volna. A paprikát ugyanis a forró olajban egy kicsit jobban odakapatták, mint kellett volna, emiatt pedig enyhén kesernyés mellékízt kapott. A rántott sajtot is jobban kiszárították, mint ahogy az ideális lenne. A borsófőzelék megbolondítása kaporral nekem kifejezetten izgalmasnak tűnt, egyfajta élénkséget, frissítést adott neki, amit még a paprikás, hagymás, lisztes mártásnak sem sikerült elnyomnia. A választék is szélesebb itt, talán nem is annyira házias, például különböző pastákat is kínálnak, de valamivel drágább is. Ugyanakkor minőségben és ízben azért elmarad a városi kínálattól.

Két nagy városi kajálda van, ahol rendszeresen megfordulok. Az egyik a kolozsvári önkormányzat által működtetett hálózat, amelynek az egységei közül a Memo 10 számít a legmenőbbnek, ott a legbővebb és a legizgalmasabb a választék, például simán bekerül a kínálatba egy lasagna, egy kolozsvári káposzta vagy épp tepsiben sült édesburgonya. A napi menük ára 20-25 lej között változik, de könnyen megeshet, hogy a legkeresettebb termékeknek kora délután már hűlt helyük. A másik az Agape kifőzde a Szentegyház utcában. Az Agapénál azt kell tudni, hogy mit nem szabad soha kérni, például a sült krumpliként árult valamiért nem szívesen fizetnék, ellenben hagymás májat szinte csak itt eszem. Az Agapéban most egy napi menü 28 lej. Ezek a helyek decens menzakaját árulnak, nem jelentenek gasztronómiai élményt, de nem is maradunk éhesek. Az orvosi egyetem menzájához képest rendre jobb ételt is kínálnak, de mint látható, az áruk is nagyobb.