Legfontosabb

RSS

Új kínai autók: az 5 millió forintos villanyautó sem gagyi, de az ezer lóerős luxusterepjáróra is...

Őrült fejlesztésekkel és ígéretes új típusokkal találkoztunk a Pekingi Autószalonon, ahol kiderült az is, mi minden érdekli az autóra éhes tömeget, ha nem az ár és a két felöltés közt elérhető...

Növekvő adók, napijegy, hotelstop – így küzdenek Európa nagyvárosai a turisták ellen

A tömegturizmus már a koronavírus-járvány előtt is komoly problémákat okozott, most újra egyre több város vet be drasztikus megoldásokat, hogy távol tartsa a turistákat.

Az aradi példa

A Szabadság-szobornak nincsen pártállása. Ez a szépséges asszony, Hungária nem tagja egyetlen pártnak sem. Fölöttünk áll, ott fenn a magasban.

A Kremlben élesedő harcot sejtet, ahogy őrizetbe vették az orosz védelmi miniszter helyettesét

Az orosz kormány legrégebbi tagjának bizalmasa került vizsgálati fogságba a héten, ami önmagában is különlegessé teszi az eljárást. Elemzők szerint a korrupciós ügy olyan klánharcról szól, amelynek...

Szembeszálltak a falu körül terebélyesedő bányával, de teljes győzelemnek csak a közös költözést...

A szerbiai Kriveljben az elmúlt néhány évben repedezni kezdtek a házak falai a robbantásoktól, a talajban és vízben pedig sok a szennyező anyag. Több asszony megelégelte a falujukon a bányába...

Mesterséges intelligencia által készített meztelen képekkel zsarolnak gyerekeket pedofilok

Egy brit gyerekvédelmi alapítvány ijesztő gyakorlatot tárt fel. Kézikönyv alapján dolgozó pedofilok még durvább fotókat próbálnak kicsalni az MI-vel.

Fájdalmas, de sok pozitívummal is jár, ha elfogadjuk, hogy a klímakatasztrófa elkerülhetetlen

Jem Bendell évtizedekig foglalkozott fenntarthatósággal, 2018-as, nagy hatású írásában viszont arra jutott, hogy a társadalmi összeomlás elkerülhetetlen, ezért mélyalkalmazkodásra van szükség. Arról...

Olcsó román terepjáró francia dízelmotorral és 240 ezer kilométerrel: kockázatos választás a...

Olyan sokat adtak el ebből a típusból Magyarországon, hogy kíváncsiak voltunk, milyen egy alaposan bejáratott példány most. Az autó itt-ott pontosan megmutatja, miért volt ilyen olcsó már újkorában...

Lucian Mîndruță újságíró: A sajtó mint intézmény mára már megszűnt létezni

Mîndruță szerint az újságíró szakos hallgatók nagy többségét a sajtós szakmának csak az anyagi vonzata érdekli. „Az én nemzedékem annak idején azért akart újságíró lenni, hogy változtasson a...

„Etnopolitika” – mire jó az?

Most már tényleg, de tényleg csak egy kicsivel hatásosabb, militánsabb etnikai politizálásra van nekünk szükségünk? Tényleg ez az, amiben hiány mutatkozik?

Kövess minket Facebookon is!