Kirándulás az ezereurós macskavécétől az ezoterikus masszázsfotelig

A berlini IFA vásáron több mint ezer kiállító vett részt apró európai startupcégektől kezdve olyan techóriásokig, mint a Samsung, a TCL vagy a Huawei, és olyan világmárkákig, mint a Miele, a Kodak vagy az Epson. A még nagyobb tévék, a még többet tudó telefonok, a még okosabb háztartási eszközök és a mérhetetlen mennyiségű mobiltelefon-kiegészítő között van egy csomó kevésbé ismert, feltörekvő vagy éppen szokatlan termékeket prezentáló cég is, amiket ebből a több ezerből kellett kihámozni. Nekünk ezt a párat sikerült.

Engem le lehet venni a lábamról olyan egyszerű dolgokkal, mint a fűthető kesztyű, a lengyel Glovii meg pont ilyeneket gyárt: hosszúkás kesztyűket, amikben van elem és van pár szénszál, hogy melegen tudja tartani a kezünket. Készítenek még kisállatoknak ágyat, sálakat, cipőszárítókat is, de a kesztyű messze a legérdekesebb, van vastagabb, van kifejezett melóskesztyű, és van vékonyabb, kevésbé szigetelt is. A kesztyűkben van egy aksi, amit ki lehet venni és külön tölteni, hogy a ruhát anélkül is lehessen használni, a hőmérsékletet pedig három fokozatban lehet irányítani egy gombbal.

A gomb színe mutatja, hogy mennyire kapcsoltuk be a fűtést (a vörös a legmagasabb), felette pedig kis pálcikák jelzik, hogy mennyire van feltöltve az aksi. A kesztyűk különböző méretekben is vannak XS-től XL-ig, az áruk 159 és 199 euró között mozog. A kesztyűk önmagukban sem csúnyák, a legnagyobb fajtában pedig vannak cipzáras részek, hogy bele tudjunk rakni apróságokat, vagy hogy szabaddá tegyük az ujjainkat. Talpbetétük is van, azt USB-vel is lehet tölteni.

Sajnos nem sikerült megkérdeznem a TooA nevű cég munkatársait, hogy Olaszországban nem akarják-e felkoncolni őket a tradicionális fagyikészítők, ugyanis a termékük gyakorlatilag a fagyikészítés kapszulás kávéfőzője: egy doboznyi előrecsomagolt cuccot beöntünk az erre kitalált gépezetbe, várunk 3-5 percet, aztán már kanalazhatjuk is a fagyit. A fagyisdobozok nagyjából akkorák, mint egy kicsi szappan, vagy egy habtejszín fele, ebből kábé egy mini magnumnyi gelato lesz, spritz, fragola, fior di latte, pisztácia és hasonló ízekben. Én kivártam a pisztáciásat, finom volt.

Egy adag fagyi doboza 1,5 euró, a gép maga 399 euróba kerül majd fekete vagy fehér változatban, a színes 429 euró lesz. Egyelőre Milánóban van boltjuk, de pár hónap múlva indul a nemzetközi árusítás is. A TooA fagyikészítője amúgy jópofa, kábé akkora, mint egy Kitchenaid konyhai gép, ráadásul nem gázzal működik, hanem egy vizes zárt rendszerben, amit fel se kell tölteni, a fagyisdobozokat nem kell hűteni, simán el tudom képzelni, hogy, mondjuk, valaki elviszi magával vitorlázni – ezzel nagyjából be is lőttem a pontenciális vevőközönségét.

Ha már a fagyizásnak is lett Nespressója, akkor muszáj megemlíteni a teás változatot is, még ha nagyon is sántít a hasonlat. Látszólag a Bru úgy működik, mint egy kapszulás teafőző, a valóság pedig az, hogy az elv az hasonló, de kapszula nincsen. Van helyette egy fémedény a belsejében, amibe tehetünk filteres vagy szálas teát is, a gép pedig az általunk beállított paraméterek szerint lefőzi, aztán kitisztítja saját magát. A tartályában van egy vízszűrő, gombnyomásra pedig forró vizet is tud készíteni, a készítője szeretné ezzel helyettesíteni a vízforralókat. Időzíteni is lehet, hőmérsékletet is lehet állítani rajta, illetve ázási időt is. Év végén elkezdik árulni, egy gép az 299 euró lesz.

Rossz sorrendben kezdtem, mert először a főétellel kellett volna: a Steambox egy okos, melegítő éthordó, aminek a letisztult kinézete egy kicsit cseles. Merthogy a bambusztetősnek tűnő külseje igazából egy szarkofág, amibe még egy fémedényt kell tenni. A Steambox a nevéhez híven gőzzel tud melegíteni bármit, amit beleraktunk a belső dobozába. Egy töltés 2-3 órán át tart, és összesen 50 percnyi gőzölésre elég, amit 5 perces időtartamonként lehet beállítani. Jó nagy és vaskos ahhoz, hogy az ember csak bedobja a szatyrába munkába vagy nyaralásra menet, de a lelkes fejlesztő szerint jó ötlet az, ha több ember vesz egy ilyet egy irodába, és aztán csak az amúgy mosogatógépben mosható belső dobozt viszik magukkal. Bár valahol azt gondolom, hogy egy mikrót meg tud engedni magának egy magára valamit adó cég, de ki tudja. Egy ilyen cucc 249 euróba kerül, és annyi vele a dolog, hogy nagyjából 3 havonta vízkőteleníteni kell.

Evés után fogat kell mosni, és hát nem vagyok meglepve, hogy két cégnek is ugyanaz jutott majdnem eszébe a fogmosásról. Tökmindegy, hogy az olasz CWasht vagy a francia Y-Brusht nézzük, mindegyik úgy néz ki, mint egy klasszikus, dentálhigiénés teleshopos termék, a CWash azt ígéri, hogy 30 másodperc alatt, fogkrém és víz nélkül elpucolja a fogainkat, a Y-Brushra pedig kell fogkrém (egy speckó fejjel, amit a tubusra rakunk, mert a tradicionális fogkrémcsík az túl vastag hozzá), cserébe tíz másodpercet ígér. A lényeg mindkettőnél ugyanaz, egy tölthető, akkus bázisra rápakoltak egy műanyag fogszabályzónak kinéző formát, ami addig rázza a fogsorunkat, amíg az ígéret szerint tiszta nem lesz. Nagyon ki szerettem volna próbálni, de nem lehetett egyiket sem.

A franciának jóval nagyobb volt az alapja, az olasz cserébe mentolos és xilitolos volt, amitől már szagra is kellemes fogászatikezelő-szaga volt, mégis döntetlenre hoznám ki a kettőt. Nagyjából 130–160 euróba kerülnek az alapcsomagok, az olasznál 16 euró a cserefej, amit száz ciklusig, tehát 30–50 napig lehet használni. A franciánál sajnos nem tudom megmondani, mert bezavart egy német házaspár, akik megkértek, hogy fordítsam le nekik, amit a francia hostess mondott nekik angolul, a részletek pedig elvesztek három fél között, akik közül senki sem beszélt az anyanyelvén.

Az IFA kiállítói között volt pár dolog, amire rá lehetett mondani, hogy akár köze is lehet a szexhez (a Therabody ütvefúróként működő „személyes masszázsgépei” például), de szextechből nem sok volt. Egész pontosan kettő, már ha valakinek nem egy mélynyomó vagy egy különösen hatékony porszívó okoz orgazmust. Ezt a kettőt is a kisebb startupok termében kellett megtalálni, az egyik a brit Mystery Vibe, a másik pedig a spanyol MyHixel volt, az érdekesség mindkettőben pedig az, hogy habár első látszatra mindegyikük terméke egy klasszikus szexjátékra emlékeztet, mindegyik kifejezetten orvosi és egészségügyi terminológiát használ.

A Mystery Vibe több eszközt is gyárt, és mindegy, hogy egy virsli méretű, több helyen hajlítható vibrátorról vagy bármi más egyébről van szó, a lényeg a páciens egészsége, és büszkén hirdetik, hogy ezek segítenek az inkontinenciában, az erekciós problémákban, a medence környéki fájdalomban, illetve van egy egyelőre prototípus termékük, amit direkt menopauza utáni nőknek fejlesztettek ki. A Mystery Vibe alapítójának is elmondtam, hogy érdekes ezeket a tárgyakat az orvostudománnyal azonosítani, de mondta, hogy nekik a tervezésnél tényleg az egészség volt az első, és utána az élvezet – fordítva ezt nem lehet csinálni, mert akkor hol marad a tudomány. Remek válasz, de azért arra a pultra kitéve ezek a cuccok pontosan úgy néztek ki, mint azok a távirányítós vibrátorok, amiket a budapesti szexshopokban is kapni.

Sokáig kellett gondolkodnom, hogy egész pontosan hogyan is működik a spanyol MyHixel, amit két nő alapított, és jelenleg a fő termékük a második verziójánál tart. Aztán egyikőjük szétszedte nekem, és kiderült, hogy amit asztali lámpának vagy minipárásítónak gondoltam, az valójában egy más kiképzésű Fleshlight. Nem akarok megkérni senkit, hogy guglizza meg, mi az a Fleshlight, mert ki tudja, milyen nyilvános helyen van, úgyhogy inkább leírom, hogy egy férfiaknak szóló szexjáték, ami úgy néz ki, mint egy óriási zseblámba, csak ebbe az ember szórakozásból beledugja a péniszét.

A MyHixel is ilyen, anatómiailag le van képezve benne egy vagina, csak éppen nem ez a lényege. Hanem az, hogy létezik egy app is hozzá, a kettő együtt pedig arra jó, hogy kezelje a férfiak ejakulációs problémáit. A cég valami miatt űrállomásos tematikájú appjának segítségével egy nyolchetes, különböző gyakorlatokból álló periódusban tréningezhetjük magunkat. A MyHixel belseje szilikonból van, a tövénél pedig ott egy rezgő rész, amit tölteni kell. Az app pedig nemcsak annyit mond, hogy most tedd be, és most húzd ki, hanem életvezetési tippeket is ad mindfulnessről és a helyes étkezésről.

A legnagyobb wtf kiállítók:

• Az izraeli, magyarul furán hangzó iRomaScents kétféle illatfúvó készüléket prezentált, az egyik segít a parfümválasztásban, és miután egy appban kiválasztjuk, hogy melyik terméket szeretnénk, kikeveri nekünk és kispricceli. Sajnos ez a szemem előtt krepált be. A másikkal mozgóképek „aláfestő illatát” adná át egy előre megtervezett séma szerint, ennek meg nem láttam a gyakorlati jelentőségét.
• A PurrSong 1000 euróba kerülő, öntisztító, okos macskavécéket árult. Mindegyik úgy néz ki, mint egy high-tech nyomtató, és nagyobb pénzt tennék rá, hogy ha lenne macskám, és vennék neki, gyűlölné, és direkt a bejárata elé szarna. Még a cég honlapjára kitett képen se megy bele az állat!
• A new age és az ezotéria jegyében volt kinn a német brainLight, ami a masszázsfoteleket hozta össze valami olyan audiovizuális élménnyel, amit egy kicsike, piramis alakú kontrollerrel lehet irányítani, és egy napszemüvegszerű kijelzőben kapnak meg. Sajnos minden egyes alkalommal, amikor arra jártam, az összes masszázsfoteluk teljes kihasználtsággal működött, az emberek bennük pedig úgy tespedtek bennük, mintha masszázs közben szeretnének egy nyolcvanas évekbeli síelőre hasonlítani, közben meg finoman pulzálna az egész testük a rezgő foteltől. Eléggé sajnálom, hogy nem sikerült beleülnöm soha.

A legjobb dolog, amit laikusként láttam:

A Leica nem fényképezőgépekkel, hanem tévével volt kinn, és nem is akármilyennel: a Cine 1 egy lézerprojektor, ami feldobja a képet a falra, ami elé a készüléket lerakjuk. Nem is nagyon értettem, hogy mi a nyavalya az a gép, amit oda kell tenni a tévé elé, hogy legyen kép, aztán csak második blikkre értettem meg, hogy mint a Mátrixban a kanál, a tévé nem létezik. Azt dobja fel a falra a Cine 1. A tárgy is szép, nem hiába pakolták egy üvegvitrinbe a folyosón, hogy csak annyit lásson az egyszeri látogató, mielőtt belép a Leica pavilonjába. Ára még nincsen, de bőven el tudom képzelni, hogy soha a büdös életben nem engedhetem meg majd magamnak. Rólam lepattannak a dizájnhumbugok, de a Cine 1 egyszerűen szép tárgy.

A legtöbb dolog, amit láttam:

Légtisztítók, minden mennyiségben, és mindegyikhez volt valami buzzword is. Mint valami technológiai Gombóc Artúr-futószalag, volt nanotechnológiás légtisztító, probiotikus légtisztító, vízzel működő légtisztító, plazmával működő légtisztító, önmeghajtó légtisztító, sőt, zsebbe elférő légtisztító is. Szeretném elmondani, hogy egyszerűen nincs unalmasabb tárgy a légtisztítónál, ami minden esetben, még például az LG gyártásában is úgy néz ki, mint egy műanyag kémény, és még nem értem el azt a minden bizonnyal szakmailag nagyon is indokolt érdeklődési szintet, hogy emberekkel őszintén tudjak csevegni légtisztítókról. Lásd még: porszívók, a rettenetesen hasznos, minden tálalásban dögunalmas használati tárgyak.

A mitológiai pokol megtestesülése:

A PanzerGlass nevű, mobilképernyő-védőket gyártó cég standján dolgozni, mert ott egész nap a közönség szórakoztatására különböző méretű kalapácsokkal kell püfölni mobiltelefonokat, amiknek aztán sosem törik be a képernyőjük.

A Telex útját és szállását az idei IFA vásárra a Honor fizette. A cégnek semmilyen beleszólása nem volt a tartalomba.