A Facebook négy funkciója is megszűnik május végén

2022. május 9. – 07:08

Másolás

Vágólapra másolva

Szia, XY!
Mivel korábban használtad az „Ismerősök a közelben”, „Időjárási figyelmeztetések”, „Helyadatelőzmények”, illetve „Helyadatok háttérszolgáltatása” funkciókat, tájékoztatunk, hogy ezek a termékek és funkciók 2022. május 31. után nem lesznek elérhetőek.

Ilyen kezdetű levelet kapnak vagy kaptak már az elmúlt napokban azok az email-fiókjaikba, akik email-címmel regisztráltak a Facebookra, és használták ezeket a szolgáltatásokat. A döntés a 2014-ben az androidos és iOS-es Facebook-alkalmazásban bevezetett, de adatvédelmi okokból eddig is sokat kritizált funkció megszüntetését jelenti.

A Facebook a levelében arról is beszámol, hogy „a helyadatelőzményekre és helyadatok háttérszolgáltatására” vonatkozó jelenlegi beállításainkat május 31-ig még módosíthatjuk. Június elsején ezeket a beállításokat a szolgáltató kikapcsolja és ezekhez a funkciókhoz ezután nem fog adatot gyűjteni. A felhasználók ezután még augusztus 1-ig hozzáférhetnek ezekhez az adataikhoz, le is tölthetik őket, de augusztus 1. után a meglévő helyadatelőzmények már nem lesznek elérhetőek.

Ugyanakkor kitérnek arra is a levélben, hogy „a Facebook máskülönben továbbra is gyűjteni fogja a helyadatokat más élményekben az Adatkezelési szabályzatban foglaltaknak megfelelően.”

A Facebookot működtető Meta vállalat azt egyébként nem közölte, hogy miért éppen ezeket a helyalapú szolgáltatásokat és miért éppen most szüntetik meg.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!