Nyolc világbajnokot vert meg bridzsben egy francia startup mesterséges intelligenciája

2022. március 29. – 21:45

Másolás

Vágólapra másolva

A rohamléptekkel fejlődő mesterséges intelligencia (MI) az utóbbi években egyre több játékban jutott el arra a szintre, ahol már a legjobb emberi játékosok sem tudták felvenni vele a versenyt. Most újabb skalpot gyűjthettek be a francia NukkAI mesterséges intelligenciájának köszönhetően, amelynek a bridzs nevű kártyajáték nyolc világbajnokát sikerült túlszárnyalnia – írja a Guardian.

A mostani siker azért nagyon fontos, mert a bridzs egészen eddig egyike volt azon kevés játéknak, ahol a mesterséges intelligencia nem tudott felülkerekedni az emberi profikon. Ennek fő oka az volt, hogy a játékban – például a góval vagy a sakkal ellentétben – a játékosoknak nem áll rendelkezésére minden információ, a helyzetet pedig az is nehezíti, hogy egy helyett több játékos lépéseire kell reagálni.

Azt persze eddig is lehetett tudni, hogy ilyen körülmények között sem szabad leírni a mesterséges intelligenciát, elvégre 2019-ben egy másik MI le tudott győzni öt profi játékost Texas hold'emben, most pedig be is bizonyosodott, hogy a bridzs sem érinthetetlen. A NukkAI nevű francia startup még pénteken jelentette be, hogy a NooK nevű mesterséges intelligenciájuk azonos feltételek mellett több játszmát nyert meg, mint az emberek. Véronique Ventos, a cég társalapítója a győzelem után azt mondta,

a NooK a mesterséges intelligenciák új generációja, mert nemcsak győzni tud, hanem arra is képes, hogy megmagyarázza a döntéseit.

A bridzsben két pár küzd egymás ellen, így rendkívül fontos, hogy a másik játékos értse, hogy mit csinálunk, a NooK pedig – az elmúlt évek felkapott rendszereivel, például az AlphaGóval ellentétben – alkalmas arra, hogy egy ember számára is érthetővé tegye azt, hogy miért döntött úgy, ahogy. A legtöbb ember által ismert mesterséges intelligenciákkal ellentétben nem úgy tanult meg bridzsezni, hogy rögtön lejátszott több milliárd játszmát, hanem előbb elsajátította a játék szabályait, majd gyakorlással lett egyre jobb. Ez pedig sokkal közelebb van egy emberi tanulási folyamathoz. Az , hogy egy MI mások számára is érthető döntéseket hoz, a gyakorlatban azért lehet hasznos, mert így például az önvezető autók képesek lehetnek megérteni egymást egy kereszteződésben.

Az utóbbi évtizedekben a bridzs és a póker mellett egy rakás más játékban értek fel a csúcsra a mesterséges intelligenciák, még olyanokban is, amire elsőre nem is számítana az ember. A Google anyacégéhez, az Alphabethez tartozó DeepMind mesterséges intelligenciája, az AlphaStar például az emberi játékosok 99,8 százalékát le tudja győzni StarCraft 2-ben, az OpenAI MI-je, a Five pedig 2019-ben kontrollált körülmények között ugyan, de kétszer egymás után legyőzte a legnagyobb Dota 2-es torna regnáló bajnokát, az OG-t.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!