Teljesen felborítja az amúgy is káoszhoz közelítő videokártya-piacot az orosz-ukrán háború

2022. március 22. – 12:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Meglepő módon rövid távon pozitív hatással jár majd az európai piacon a videokártyák, monitorok, processzorok és hasonló IT-eszközök terén az orosz-ukrán háború, hosszabb távon viszont minden korábbinál nagyobb hiány alakulhat ki, áll az Ipon.hu friss elemzésében.

A rövid távú hatás mögött az áll, hogy a lényegében egymagában Európa méretű Oroszország esetében a gazdasági szankciók miatt leálltak az IT-eszközök beszállításai, a Magyarországnál kb. négyszer nagyobb Ukrajnában pedig ugyanez a háborús helyet miatt állt meg. Ezeket a termékeket szinte teljes mértékben az európai piac veszi majd fel – az Ipon tapasztalatai szerint Magyarországon már meg is jelentek „ az első, orosz piacra szánt EAN-kóddal ellátott processzorok és videokártyák, a tendenciát pedig jól jelzi, hogy a videokártya- és monitorgyártók is folyamatosan fokozzák az európai szállítási mennyiséget.”

Ez rövid időre túlkínálatot eredményezhet, ám amint elfogynak ezek a készletek, újabb, óriási hiány alakulhat ki. Ennek oka, hogy a félvezetőgyártáshoz nélkülözhetetlen neongáz, palládium és héliumgáz jelentős részét orosz és ukrán gyárakban állítják, illetve állították elő. A csipek iránti keresletet csúcsra pörgető koronavírus-járvány miatt eddig is voltak gondok az ellátási lánccal, a háború viszont még nagyobb gondokat okoz.

Az ipari minőségű neongáz túlnyomó része például Ukrajnából érkezik, a háború miatt pedig jelenleg leállt a két legnagyobb ukrán gyár, ez pedig komoly, drasztikus hatással lehet a csipek árára. Szintén ilyen hatással lehet, hogy a bizonyos típusú félvezetők gyártásához használt palládium egyik legfontosabb előállítója a jelenleg súlyos szankciókkal sújtott Oroszország.

Már látszik a fény az alagút végén?

2022-re nézve, hosszabb oldalon viszont enyhítést jelent, hogy az Ethereum kriptovaluta még az idén szinte biztosan eljut a 2.0-s fázisába, ami azt jelenti, hogy már nem a számítási kapacitásra épülő bányászat lesz az alapja, tehát már nem rengeteg óriási kapacitású videokártya kell majd hozzá. Az Ipon közlése szerint „április végére, májusra a bányászok pánikszerűen menekülni kezdenek majd a nehezítések következtében, az addig bányászatra használt eszközeiket pedig a használt piacra fogják önteni, ezzel a teljes VGA piacot jelentős túlkínálati helyzetbe billentve át.”

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!