Öt kormányfő, köztük Ciucă és Orbán, uniós segítséget kért az ukrán gabona miatt

2023. március 31. – 20:13

Öt kormányfő, köztük Ciucă és Orbán, uniós segítséget kért az ukrán gabona miatt
Gabonaaratás 2022 nyarán Kijev közelében – Fotó: Maxym Marusenko / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Közös levelet írt Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság (EB) elnökének pénteken a román, a magyar, a lengyel, a bolgár és a szlovák miniszterelnök, amelyben Brüsszel intézkedéseit kérik az Európába beáramló ukrán gabona ügyében.

A varsói kormányfői hivatal honlapján közzétett levélben Nicolae Ciucă román, Orbán Viktor magyar, Mateusz Morawiecki lengyel, Rumen Radev bolgár és Eduard Heger szlovák miniszterelnök újabb, a tervezett rendhagyó intézkedéseken túlmenő uniós pénzügyi eszközök mozgósítását kérik a veszteséget szenvedett mezőgazdasági termelők támogatására, írja a Telex.

Azt javasolják, hogy az országaikban raktározott ukrán gabonatöbblet humanitárius célokra vásárolják fel, így ez a gabonamennyiség ne az Európai Unió (EU) belső piacára, hanem az afrikai és közel-keleti rászorulókhoz jusson el. Javasolják automatikus támogatási mechanizmus bevezetését azokban a régiókban és ágazatokban, amelyeket a leginkább érint az Ukrajnából érkező gabonaimport.

A levél aláírói vámok és kvóták bevezetését is szorgalmazzák az Ukrajnából származó behozatalra, amennyiben más intézkedések révén nem lehetne kiküszöbölni a gazdáknak károkat okozó piaci zavarokat.

A levelet közzétevő Facebook-posztjában Morawiecki azt írja: az EU-n belüli „közös érdekekért folytatott küzdelemhez következetességre, koordinációra és jóakaratra van szükség”. Hozzátette: „lehetnek köztük különbségek, de a belső – nemzeti és uniós szintű – agrárpiac védelmének kérdésében Lengyelország, Szlovákia, Románia, Bulgária, Magyarország és Románia összefogott”.

Ukrajnát támogatni kell, de „ezt bölcsen kell tenni”, és előtérbe kell helyezni a nemzeti érdeket – írta Morawiecki.

Az Európai Bizottság február 23-án javasolta, hogy egy évvel hosszabbítsák meg az Európai Unióba irányuló ukrán exportra vonatkozó behozatali vámok, kvóták és kereskedelmi védelmi intézkedések felfüggesztését, de március végén bejelentette, hogy összesen 56,3 millió eurós pénzügyi segítséget nyújt a lengyelországi, romániai és bulgáriai gazdáknak az ukrán gabonaimport okozta károk enyhítésére.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!