A Moody's szerint minél tovább tart a háború, annál kiterjedtebb recesszió jöhet

2022. április 20. – 00:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Recesszióba sodorhatja a világgazdaságot az ukrajnai háború elhúzódása – áll a Moody's Investors Service kedden Londonban ismertetett szektorelemzésében. A nemzetközi hitelminősítő a nyolcoldalas tanulmányban közölte: alapeseti előrejelzési forgatókönyve azzal számol, hogy a válság legalább néhány hónapig eltart, és az ukrajnai invázió miatt Oroszországra kirótt amerikai, európai és egyéb szankciók legalább két évig érvényben maradnak, írja az MTI.

Ez a forgatókönyv önmagában nem valószínűsít széles körű recessziót, de azt megállapítja, hogy minél tovább húzódik a válság, annál nagyobb a világgazdaság egészére kiterjedő recesszió kockázata.

Sokkot okozna az energiahordozók kereskedelmének leállása

A cég kidolgozott egy még kedvezőtlenebb forgatókönyvet is, amely Oroszország és Európa energiahordozó-kereskedelmének teljes leállását modellezi. E forgatókönyv-változat megvalósulása a tanulmány szerint jelentős globális stresszhelyzetet okozna, függetlenül attól, hogy az orosz energiahordozók kereskedelmének leállítását melyik fél kezdeményezné.

Ebben a környezetben egész Európa recesszióban kerülne, és a Moody's által világszerte besorolással ellátott csaknem négyezer nem pénzügyi profilú vállalat 25 százaléka komoly piaci stresszhelyzetben találná magát – áll a hitelminősítő keddi elemzésében.

Járványhatás több gazdasági ágazatra

A Moody's tanulmánya szerint az európai recesszió valószínűleg globális szinten is a növekedés komoly mértékű lassulását, esetleg világgazdasági recessziót okozhatna, és ez jelentős piaci árfolyam-volatilitáshoz, szűkös likviditással jellemzett környezet kialakulásához vezethetne.

Egy ilyen forgatókönyv esetén a magas hozamú, vagyis kockázatos minőségű adósságeszközök felára érdemben emelkedne és problémás szinteket érhetne el ezeknek az eszközöknek a refinanszírozási kockázata – fogalmaznak a Moody's londoni elemzői.

A recessziós kockázat, a magasabb infláció és az emelkedő kamatok több gazdasági ágazatra kiterjedő járványhatást idézhetnének elő. Különösen érvényes lenne ez az olyan spekulatív – vagyis nem befektetési ajánlású – osztályzattal ellátott vállalatokra, amelyeknek 2023-ban vagy még korábban lejáró adósságkötelezettségeik vannak – hangsúlyozza keddi elemzésében a hitelminősítő.

Kockázatok az európai, az amerikai és a japán autóiparban

A Moody's szerint a globális kiterjedésű gazdasági szektorok közül az autóipart is érdemi kockázatok terhelnék a kedvezőtlenebb forgatókönyv megvalósulása esetén.

A Németországban gyártott autóipari részegységek az amerikai és az ázsiai gyártás beszállítói hálózatában is jelen vannak. Ha az európai gyáripart az orosz földgázszállítások leállása megfosztja energiaforrásaitól, az leállíthatja vagy jelentősen hátráltathatja a világ összes autógyártója számára szükséges részegységek gyártását is, főleg olyan országokban, köztük Németországban, amelyek erősen függnek a földgázellátástól – áll a Moody's elemzésében.

Más nagy londoni házak szerint az energiahordozó-kereskedelem leállása ugyanakkor Oroszországban még súlyosabb gazdasági válságot okozna. Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics jelenlegi alapeseti előrejelzése azt valószínűsíti, hogy az orosz hazai össztermék (GDP) az idén 12 százalékkal zuhan. A háznak ugyanakkor szintén van egy sokkal erőteljesebben negatív forgatókönyve is arra az esetre, ha a szankciók miatt teljesen leállna az orosz nyersolaj- és földgázexport. A Capital Economics modellszámításai szerint ebben az esetben az orosz GDP-érték 25 százalékkal zuhanna az idén, és a rubel árfolyama 200 rubel/dollárra gyengülne.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!