A rozsdás gombostűtől a legújabb Mercedesig minden kapható Feketetón, de a vásár ennél mégis sokkal több: az erdélyi kultúra valóságos találkozási pontja

2022. október 9. – 16:17

frissítve

A rozsdás gombostűtől a legújabb Mercedesig minden kapható Feketetón, de a vásár ennél mégis sokkal több: az erdélyi kultúra valóságos találkozási pontja
Fotó: Márkos Tamás / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Szokás mondani, hogy a feketetói vásár évről-évre veszít színvonalából, mert a népi kultúrából egyre kevesebbet kapunk, a kacatokból viszont egyre többet. A vásár azonban csak olyan tud lenni, amilyenek mi, erdélyiek is vagyunk. Helyszíni riport.

A Körösfeketetó melletti vásárra araszolunk szombat reggel a több kilométeres kocsisorban, hogy részt vegyünk a nem mindennapi eseményen. A több száz éves múltra visszatekintő feketetói vásár az a hely, amely pontosan megmutatja, hogy milyenek az erdélyiek, mennyire sokfélék vagyunk, de a különbözőségünk ellenére is mennyire jól megférünk egymás mellett.

Kolozsvár irányából közelítünk, Bánffyhunyadon a cigánypaloták egyre csak elmaradoznak mögöttünk. A forgalom sűrűsödik, türelmetlenségünk nő, már alig várjuk, hogy megérkezzünk. Ha Feketetó szóba kerül, az emberek legendáknak is beillő történeteket mesélnek róla, nem csoda tehát, hogy Nagyváradról, Szatmárnémetiből, Szilágyságról, de Magyarországtól és Székelyföldről is jönnek a látogatók a Kallós Zoltán néprajzkutató által kacatai miatt „rongyvásárként” is emlegetett kirakodó piacra.

A vásár, amelyről a veterán vásárosok azt mondják, „a rozsdás gombostűtől kezdve a legújabb Mercedesig” mindent meg lehet találni, csak ürügye a találkozásoknak és gondolatcserének.

Feketetó sokszor a kalandoknak és az időtlenség illúziójának is a helyszínévé válik: a vásárlás utáni mulatságon előkerülnek a hangszerek, tábortüzek gyúlnak, ad-hoc táncház szerveződik.

„Számomra a feketetói vásár egy találkozási hely. A hegyi emberek találkoznak a völgyiekkel, a kalotaszegiek a mócokkal, a románok a magyarokkal, a cigányok pedig mindenkivel. Üzleteket kötnek, megegyeznek. Van, aki báránybőr subát akar venni, van aki kismalacot, lószerszámot, hegymászó cuccokat, de lehet itt nagyon szép régiségeket is vásárolni” – mondja Vörös T. Balázs néprajzkutató, aki, ha teheti, minden évben eljön, de őt nem feltétlenül a vásár, hanem a társaság érdekli. A helyet otthonának érzi, ahol jó magyarnak lenni, mondja.

Vörös T. Balázs – Fotó: Márkos Tamás / Transtelex
Vörös T. Balázs – Fotó: Márkos Tamás / Transtelex

A vásár az elmúlt években sokat változott, például olyan külsőségekben is, hogy fahíd helyett már betonhídon is lehet közlekedni, a helyszín pedig egy új „negyeddel”, vásárrésszel bővült. Az utóbbi néhány évtizedben a látogatók száma megsokszorozódott, a kínálat minősége viszont csökkent: a szőttesekből, kerámiákból, antik tárgyakból egyre kevesebb van, kacatból pedig évről-évre egyre több. Egyre kevesebb szász, szilágysági, kalotaszegi, alszegi, felszegi és széki portékát hoznak ugyanis a román, magyar és roma kereskedők.

Fotó: Márkos Tamás / Transtelex Fotó: Márkos Tamás / Transtelex
Fotó: Márkos Tamás / Transtelex

A látszólag időtálló vásár azonban csak olyan tud lenni, amilyenek mi, a látogatók is vagyunk: ahogy belőlünk is kiveszőben van a népi kultúra, úgy a vásárból is egyre inkább hiányozni fog. Ennek ellenére azok, akiknek ez az esemény jelenti az éves találkozási pontot, azok kultúra ide vagy oda, eljönnek és együtt múlatnak.

Fotó: Márkos Tamás / Transtelex
Fotó: Márkos Tamás / Transtelex

Vörös T. Balázs 1992 óta járja a feketetói vásárt, a sepsiszentgyörgyi és kolozsvári gyökerekkel rendelkező dokumentarista antropológus egy évtizedet felölelő filmet is forgatott a vásáron. Ebben azt dokumentálta, miként alakul át a vásár és a vásárt alkotó emberek véleménye róla.

„Az erdélyi kultúrának nagyon fontos része volt, hogy az emberek a maguk képességei szerint alkudni tudtak egymással. El kellett hitetni egymással dolgokat és le kellett hozni a portéka árát. Ezt a fiataloknak a nagyszülők tanították meg. Ez ma már nem működik” – mesélte a néprajzos.

Balázs kalapot próbál – Fotó: Márkos Tamás / Transtelex
Balázs kalapot próbál – Fotó: Márkos Tamás / Transtelex

Elmondása szerint a helyszín még a rendszerváltás előtti időkben is egyfajta oázisként szolgált azok számára, akik meg akarták élni a magyar kultúrát. A vásár után a csűrökben még abban az időben is működtek titkos táncházak, amikor a magyar kultúrát „vasvillával kergette” a Ceaușecu-rezsim.

Fotó: Márkos Tamás / Transtelex Fotó: Márkos Tamás / Transtelex
Fotó: Márkos Tamás / Transtelex
Fotó: Márkos Tamás / Transtelex
Fotó: Márkos Tamás / Transtelex

Vöröshöz ma Budapesten élő fia is csatlakozott, de édesapja is rendszeres látogatója volt Feketetónak. Akkoriban feketelistás termékeket is be lehetett itt szerezni, például egy alkalommal magyar címeres tányért is sikerült találnia. Nappal és este zenészek sereglettek a vásárra, roma, magyar és román talpalávalót húztak, megjelentek a bűvészek és mutatványosok is, amit idővel a vidámpark és hangszórók váltották fel.

A néprajzkutató és társasága pedig a mai napig a vásár és az éjszakai táncház után panziók helyett a helybeli román emberek csűrjében, szénában alszik. Vörös szerint a szénában kevésbé fáznak, mintha a sátorban vagy a kocsiban aludnának.

Fotó: Márkos Tamás / Transtelex Fotó: Márkos Tamás / Transtelex
Fotó: Márkos Tamás / Transtelex
 Fotó: Márkos Tamás / Transtelex
Fotó: Márkos Tamás / Transtelex
Fotó: Márkos Tamás / Transtelex Fotó: Márkos Tamás / Transtelex
Fotó: Márkos Tamás / Transtelex

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink