Plágium

RSS

Magánszemélyek elemzését nem kommentálja, reagált Lucian Bode az új plágiumvádra

„Az érvényes elemzésekre léteznek törvények, erre felhatalmazott intézmények, amelyeknek tenniük kell a dolgukat” – jelentette ki.

Független nemzetközi szakértőket is bevon Bode dolgozatának újraelemzésébe a BBTE

Daniel David maga kéri az új vizsgálatot, ha az etikai bizottság nem indítja el hivatalból.

Emilia Șercan: Lucian Bode belügyminiszter doktori dolgozata legalább 18,5 százalékát plagizálta

Az újságíró szerint sokkal magasabb a másolt szövegrészek aránya Lucian Bode doktori dolgozatában, mint azt a BBTE állítja.

Pár kattintással rendelhető tudományos dolgozat a neten, de kit terhel a felelősség, ha fel is használják ezeket?

Az egyetemi oktatók nem aggódnak különösebben a megvásárolt dolgozatok miatt, hiszen a diákok képességeit könnyen fel lehet mérni a védést megelőző időszakban. Szerintük ilyen dolgozatokkal legfennebb ott lehet vizsgázni, ahol a „diplomagyártás” a cél.

G4Media: A Vrancea Megyei Múzeum munkatársa végezte el a kutatást a védelmi miniszter doktorijához

Angel Tîlvăr nem plagizálhatott, annál az egyszerű oknál fogva, hogy még csak nem is ő írta meg a dolgozatot.

Emilia Șercan szerint „elsimította” Bode plagizálásának ügyét a BBTE. Az egyetem szerint viszont korrekt módon vizsgálták a dolgozatot

Az újságíró szerint az egyetem politikai döntést hozott azzal, hogy az egyértelműen plagizáló Bodét nem szankcionálta. Markó Bálint rektorhelyettes a Transtelexnek úgy nyilatkozott, hogy a vizsgáló bizottság mindent megtett.

Tíz romániai doktori hallgatóból nyolc plagizál a dolgozatában

Nem csak a politikusok plagizálnak, a plagiate.ro alapítója szerint szinte mindenki másol a dolgozatírásnál.

Iohannis zéró toleranciát hirdetett a plagizálókkal szemben

Az időzítés nem lehet véletlen: épp a múlt héten mondott le Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter, mert plágiumgyanúba keveredett.

Lemondott tisztségéről a plágiumbotrányba keveredett oktatásügyi miniszter

Emilia Șercan újságíró munkájának ezúttal meglett az eredménye.

Cîmpeanu a plágiumvádakról: a cél, hogy megakadályozzák a tanügyi reformot

Újabb plágiumügy, amely elsimulni látszik.

Emilia Șercan újságíró Sorin Cîmpeanu oktatási minisztert vádolja plágiummal

Sorin Cîmpeanu plágiumának története 2006-ban kezdődött, amikor egy eredetileg 2000-ben megjelent egyetemi tankönyvben két másik szerző által írt szövegrészeket – összesen 13 fejezetet – sajátított el.

Sajtóforrások szerint újra az asztalra került a miniszterelnök plágiumügye, vizsgálódik a Legfőbb Ügyészség

Egyelőre annyit lehet tudni, hogy olyan bíró kapta az ügyet, aki ellen a DNA 2018-ban indított eljárást, mert az egyik ügyben kedvezményezett az elkövető félnek.

Visszafizettethetik a doktori képzésükre fordított pénzt a plagizálókkal

De egyelőre ez is csak egy javaslat az új tanügyi törvényhez...

Feljelentést tett a DIICOT-nál a Declic közösség Nicolae Ciucă plágiumügyében

Azt kérik, vizsgálják ki, milyen körülmények között törölte a bíróság a kormányfő disszertációjára vonatkozó beadványokat.

Három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a rendőrakadémia két vezetőjét a megfenyegetett újságírónő ügyében

Emilia Șercan számos politikusról felfedte, hogy plágiumot elkövette szerezték meg a doktori címüket. Legutóbb azt bizonyította be, hogy a jelenlegi kormányfő is csalt a disszertációja megírásakor.

Nyugdíjazását kéri a bíró, aki elutasította a miniszterelnök elleni plágiumpanaszokat

Marius Iosif bíró indoklás nélkül megtagadta az újságíróktól, hogy a Ciucă ügyében folyó eljárást tanulmányozhassák, és nem válaszolt azokra a kérdésekre, amelyek arra vonatkoztak, hogy esetleg nem volt objektív az ügy megítélésében.

Döntött az alkotmánybíróság: nem lehet már visszavonni az eddigi plagizátorok doktori címét

Ezzel a testület lényegében „amnesztiát” adott az összes eddigi romániai plagizátornak.

Hova tűntek a PNL-ből a női politikusok?

Új elnököt választott a PNL, az új vezetőségbe egyetlen egy nő sem került be.

Megnyerte a Shape of You miatti plágiumpert Ed Sheeran

Sami Switch ugyanis azt állította, hogy a refrén egy részét tőle lopta, ám a bíróság szerint ez nem bizonyítható.

Azzal vádolja a rendőrséget a plagizálási ügyeket feltáró újságíró, hogy bizonyítékot szivárogtattak ki, sőt, hamis bizonyítékot gyártottak

Emilia Șercan az állítja, hogy a miniszterelnök plágiumügyéről szóló cikkét követően lejárató hadjárat indult ellene, amelyben az állami szervek is érintettek.