NASA

RSS

Fellőtték a NASA gigantikus holdrakétáját, ha nehezen is, de elindult az új holdprogram

A NASA ötven év kihagyás után célozza meg újra a Holdat az Artemis-programmal. A cél, hogy három év múlva újra ember járjon a felszínén, de már a Mars meghódítására is most kezd rákanyarodni az emberiség, A mostani, 25 napos küldetéssel még csak tesztelik a rendszert, de azért így is lesznek rekordok.

A NASA egy 1929-es némafilmből vehette át a fellövés előtti drámai visszaszámlálást

Fritz Lang némafilmjében nem nagyon tudott hangeffektekre hagyatkozni, ezért lassú visszaszámlálással növelte a drámai feszültséget egy űrutazós filmjében.

A James Webb úgy fotózta le a Teremtés oszlopait, ahogyan még a csillagászok sem látták

Az űrteleszkóp a Sas-ködről készített felvételeket, amelyeken jobban át lehet látni a csillagkeletkezési régió porán.

Először térített el az emberiség egy aszteroidát a röppályájáról

Sikeres volt a NASA tesztküldetése, ahol az égitest kimozdulását többek között Romániában gyártott műszerek közreműködésével mérték

Sikerrel járt a NASA, először sikerült módosítani egy égitest röppályáját az űrben

Bő két hete találta telibe a DART űrszonda a Dimorphos nevű aszteroidát, a mérések pedig megerősítették, hogy ezzel sikerült is eltéríteni.

Román mérnök is dolgozott az Artemisz misszió űrhajóján: az Oriont ma délután indítják útnak

Dragoș Alexandru Păun, az Orion űrhajó hajtóműveinek integrálásáért felelős európai vállalat, az Ariane Group hajtóműrendszer-mérnöke hét és fél éve dolgozik a projekten.

Augusztus 29-én indul a NASA új Hold-missziója az első tesztrepüléssel

A 42 napos küldetésben megkerülik a Holdat, majd visszatérnek a Földre.

Most akkor a fejünkre esik két év múlva a Nemzetközi Űrállomás?

Oroszország „2024 után” kiszáll a projektből, ami igazából bármit is jelenthet. A NASA elvileg egyedül nem tudja működtetni az ISS-t, de lényegében garantálható, hogy a háttérben készülnek már egy ideje az orosz rendszereket leváltó frissítések, vész esetére. Ha valóban dobbantanak az oroszok, és saját űrállomást építenek, az akár katalizátorként is hathat az űrkutatásra.

Új korszak kezdődött az űrkutatásban a James Webb űrtávcső első felvételeivel

Haldokló csillag, 1150 fényév távolságból feltérképezett légkör, galaxishalmaz és Magyarországról soha nem látható köd a 11 milliárd dolláros űrtávcső lenyűgöző képein.

Új ablakot nyit a világra a James Webb űrtávcső első tudományos felvétele

Joe Biden amerikai elnök történelmi pillanatnak nevezte az első felvétel közlését.

A valaha észlelt legnagyobb, 130 kilométer átmérőjű üstökös tart a Naprendszer belseje felé

A Bernardinelli-Bernstein néven ismert égitest néhány millió év múlva visszatér az Oort-felhőbe.

A NASA csigalassú szörnye, ami nélkül elképzelhetetlen az űr meghódítása

Csak 1,6 km/h-val kúszik, de 9000 tonnát is elbír a NASA traktorja, ami több mint 50 éve cipeli a hátán a legnagyobb űrrakétákat. Az Apollo-programmal együtt született, de a legújabb holdprogram, az Artemis mellett is főszerepet vállal majd.

A Földtől 1,5 millió kilométerre van egy tökéletes parkolóhely az űrben

Árnyék, állandó kommunikációs lehetőség, mi kell még?! Az L2 Lagrange-pont népszerű hely, nem csak a James Webb teleszkóp parkol ott.