Aszteroida

RSS

Először térített el az emberiség egy aszteroidát a röppályájáról

Sikeres volt a NASA tesztküldetése, ahol az égitest kimozdulását többek között Romániában gyártott műszerek közreműködésével mérték

Sikerrel járt a NASA, először sikerült módosítani egy égitest röppályáját az űrben

Bő két hete találta telibe a DART űrszonda a Dimorphos nevű aszteroidát, a mérések pedig megerősítették, hogy ezzel sikerült is eltéríteni.

Eltalálta az aszteroidát az űrszonda, a kísérlet sikerességét romániai közreműködéssel mérik majd

Ez volt az első nemzetközi kísérlet egy aszteroida pályájának az eltérítésére.