Archívum

Múlt a jelenben: a mészárlás, ami évtizedek óta borzolja a lengyel–ukrán kapcsolatokat
Az elmúlt hetekben komoly diplomáciai feszültséget okozott Lengyelországgal, hogy Zelenszkij az UPA hősei kitüntető címet adományozta egy ukrán katonai alakulatnak. A következmények mértéke...

… Bár Lengyelország a kezdetektől Ukrajna egyik legerősebb és legkitartóbb szövetségese, a barátság árnyékában hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a két ország viszonya közel sem volt mindig feszültségektől mentes. … Ennek persze van alapja, mivel a lengyel–ukrán viszony ebben az időszakban kezdett ismét igazán ellenséges lenni. … Kolodzinszkij azonban ennek megvalósulását már nem érte meg, mivel 1939-ben, a magyar csapatok kárpátaljai bevonulása idején életét vesztette. Az UPA tagjai pedig elég széles körből érkeztek. … Mások viszont kevésbé azonosulnak személyével, és inkább csak az UPA szovjetellenes harcát emelik ki, míg a harmadik csoport közömbösen vagy kifejezetten kritikusan viszonyul hozzá. … Az ukrán partizánok egyébként a Magyar Királyi Honvédséggel is többször érintkeztek, például 1944-ben: a kárpátaljai visszavonulás során is volt rá példa, hogy az ukránok fegyvereket kértek a magyarok biztonságos elvonulásáért cserébe, ami jól példázza …

Kollai István: Az erdélyi politikai elitnek is el kell mondania, miért omlott össze az...
A Tisza-kormány határon túli magyarságért felelős helyettes államtitkárával az Orbán-korszak erdélyi örökségéről, a támogatások átvilágításáról és az RMDSZ-hez fűződő viszonyról...

… A Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláját éppen ezért mindenki érdeklődéssel várta, ez volt az az alkalom, ahol tulajdonképpen a Tisza-kormány magyarságpolitikája debütált a Kollai István által felolvasott üzenettel. … A Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján a színpadról szinte minden felszólaló a „tárt kapuk” szlogenjét hangsúlyozta, de a valóságban rég nem látott távolság és feszültség érezhető az anyaországi és az erdélyi magyarok között. … Ha a magyarországi és az erdélyi magyar társadalom közötti távolságot nézzük, elméletileg középtávon kódolva lenne a békülés és a közeledés. … Ehhez bizonyos szintű önkritikára és bátorságra van szükség ahhoz, hogy ne azok a magyarázatok uralkodjanak el, miszerint Magyarországon egy nemzetellenes fordulat történt. … Hogyan lehet kialakítani egy olyan korrekt viszonyt, hogy felszabaduljon az erdélyi magyarok politikai képzelőereje, és merjenek megszólalni vagy új kezdeményezésekbe fogni? …

Kollai István helyettes államtitkár a kolozsvári Planetáriumban beszélt arról, milyen...
Kollai István szerint a Tisza-kormány a korábbi hűbéri logika helyett a helyi közösségek valós igényeire építve tervezné újra a határon túli magyarok támogatását.

… Teltházas közönségtalálkozón mutatkozott be a Planetárium közösségi térben Kollai István történész-közgazdász, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériumnak a határon túli magyar ügyekért felelős helyettes államtitkára. … Ehhez kapcsolódóan kérdés is érkezett a közönségből a beszélgetés végén, hogy látja-e realitását egy magyar-román történelemkönyvnek, ami bekerülhetne az iskolákba. Abszolút van létjogosultsága, és jó volna, ha elkészülne, válaszolta a történész. … érdeklődés, hogy mit gondol a Tisza-kormány képviselője a magyar-magyar viszonyról, szinte tapintható volt. … Leszögezte, a támogatások révén működő intézményeknek nyitott platformként kell szolgálniuk a teljes erdélyi magyar sokszínűség számára, és a budapesti közpénzeket senki sem használhatja fel politikai kiszorítósdira. … Ahol magyarországi közpénz van, ott senki sem szoríthat ki másokat.” …

Tusványoson még ott volt, most már börtönben ül a kiskorúak elleni szexuális bűncselekményekkel...
Közel öt évre börtönbe vonult a kiskorú tanítványai elleni szexuális bűncselekményekkel vádolt volt sepsiszentgyörgyi zenetanár. Jogerős ítéletében a brassói ítélőtábla Szabó Józsefet három évre a...

… És nyilván megkerestük Szabó Józsefet is, aki a vádak egy részét nem is tagadta, de azt állította, hogy csak egy kiskorúval volt intim viszonya. … Elmondta, hogy a rendőrségen részleges beismerő vallomást tett, sőt a Transtelexnek azt is nyilatkozta: tisztában volt azzal, hogy bűncselekményt követ el, amikor viszonya volt az egyik tanítványával. … Aminek egyébként magyarországi visszhangja is volt, a zenész ugyanis 2023-ban fellépett a Mi Hazánk Mozgalom január végi évértékelő rendezvényén. … Részben ezzel is magyarázható, hogy Szabó József végül alapfokon viszonylag enyhe büntetést kapott. Másfelől részben beismerte tetteit. …

A támogatáspolitikát át lehet alakítani, az Orbán-rendszer által felépített kultuszt már nehezebb
Az Orbán-rendszer elmúlt 16 évének erdélyi támogatáspolitikája jóval többet hagy maga után a kiosztott pénznél: az események, gesztusok, jelképek és az anyaországi szereplőkhöz kapcsolódó...

… Napirenden a támogatáspolitika Az utóbbi hónapok fejleménye, hogy ha a magyar-nagyar viszony kerül szóba (ez a gondolatmenet a magyar-magyar viszony kapcsán csak a romániai magyar társadalommal foglalkozik), akkor majdnem mindenki a támogatáspolitika … Nem véletlen, hogy a magyar-magyar viszonyban nem csupán támogatásról beszélünk, hanem támogatáspolitikáról, ez az utóbbi kifejezés – bár tartalma a közbeszédben nem rögzített – már utal a támogatási gyakorlat összetett jellegére, az anyagi támogatások … Ez a funkció a magyar-magyar viszony aszimmetrikus jellegét erősíti, állandó és fontos kísérőjelensége a köszönet valamilyen formában való kifejezése. … //transtelex.ro/velemeny/2026/05/28/magyar-magyar-viszony-es-tamogataspolitika ). … Ha jól értelmezem, Salat Levente korábban közölt elemzése is erre a kérdéskörre utal, amikor magyar-magyar relációban partneri viszony kialakításáról, a viszony intézményesítéséről beszél. …

Tárt kapuk, tisztes távolság: nem barátkozott Kelemen Hunor és a Tisza helyettes államtitkára a...
Budapestről a Fidesz-korszak határon túli politikájával való őszinte szembenézést hirdették meg, Kelemen Hunor pedig másfél évtizednyi szoros Fidesz-szövetség után a pluralizmus és a politikai...

… A „Tárt kapuk” mottóval indult Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján Kelemen Hunor és a Tisza-kormány képviselője … A Kolozsvári Magyar Napok hétfő esti hivatalos megnyitóján a megszokott koreográfia szerint vonult fel az erdélyi magyar politikai, kulturális és egyházi elit. … „Kevésbé a Nagy Magyarországra, sokkal inkább a mindenkori magyar nagyságra vagyok büszke. Arra a nagyságra, amely nem kevélységből fakad, hanem teljesítményből” – jelentette ki. … szerepét az egyetemes magyar művelődésben és szellemi életben. … „Megsínylették azt is, ahogy az előző, bukott kormány propagandája magyart hergelt magyar ellen, miközben igyekezett politikai befolyásának kiterjesztésére használni a határon túli magyar közösségeket is. … A beszélgetésen terítékre kerül, miként rendeződnek át a közéleti viszonyok Magyarországon, mit jelent a politikai korszakváltás, és mindez milyen új kérdéseket, távlatokat vet fel a nemzetpolitika, illetve az erdélyi magyarság jövője szempontjából. …

Döntött az Alkotmánybíróság, vége lehet Dominic Fritz polgármesterségének
Az alkotmánybírók hétfőn döntöttek az új integritási törvénnyel kapcsolatban benyújtott kifogásokról.

… Fritz szerint a PSD-nek meg kell majd magyaráznia az Európai Bizottság előtt, hogyan alakítottak a helyreállítási alap mérföldkövének számító törvényt egy kétszer megválasztott polgármester elleni fegyverré. … szerint ez a megfogalmazás pontatlan és kiszámíthatatlan, mivel a törvény nem rögzít olyan objektív szempontokat – mint az együttélés időtartama, a közös háztartás vagy a gazdasági függőség –, amelyek alapján egyértelműen meghatározható lenne egy ilyen viszony … Az elnöki hivatal szerint egy büntetéssel járó jogszabály nem bízhatja sem az érintett köztisztségviselőre, sem az ellenőrző hatóságra annak mérlegelését, hogy egy magánéleti viszony élettársi kapcsolatnak minősül-e vagy sem. … Az államfő beadványa diszkriminációra is hivatkozik: míg a házasságban élő köztisztségviselők esetében a házastárs személye hivatalos okirattal egyértelműen igazolható, addig az élettársi viszonyoknál a törvény bizonytalanságot szül. …

Ilie Bolojan találkozott az alkotmánybíróság elnökével, és kitört a botrány
A miniszterelnök szerint bolhából csinálnak elefántot, de már parlamenti vizsgálóbizottság felállítását követelik.

… Az Antena3 hírtelevízió úgy tudja , hogy az alkotmánybíróság több bírája is magyarázatot kért a találkozóról a testület elnöktől, aki az új integritási törvény előadója lett volna a testületben. … Nem sokkal később a PSD szenátusi frakcióvezetője, Daniel Zamfir a Facebookon követelt magyarázatot az alkotmánybíróság elnökétől, tekintve, hogy a testület hétfőn tárgyalja az új integritási törvény ellen benyújtott alkotmánybírósági panaszt. … A találkozót természetesen a kormánnyal kifejezetten rossz viszonyt ápoló Legfelsőbb Bíróság is kifogásolta, és ők is magyarázatot követeltek. …

Top 10 Nyáry Krisztiánnal: tíz kortárs irodalmi mű Kolozsvárról
Fókuszban a kincses város.

… Ez a kötet – a számos lehetséges megközelítés közül – izgalmas, egyedi utat kínál: a kortárs magyar irodalom elismert nagyjainak és tehetséges fiataljainak a műveiből közöl válogatást Bodor Ádámtól Szabó T. … A diktatúra bukásáig hivatalosan egy voltam a nagy számban érkező idegenek közül »Helgából«, ahogy Magyarországot nevezte a Securitate. Kolozsvári epizódom azóta folytatásos regénnyé terebélyesedett, amit máig olvasok és írok. … Szellemvasút a Szamos partján Szőcs Géza gondosan egyberendezett, ám csak posztumusz megjelenő kötete nem csupán a lezárult életmű fantasztikusan izgalmas és gazdag világába kalauzol el – de a költő szülőföldjéhez és az irodalomhoz fűződő szenvedélyes viszonyára … vagy ha összeáll a hattyúkkal, nehéz dolog kikeverednie onnan” – írja a szerző, akit kimeríthetetlennek tűnő költői képzelete és impozáns kultúrtörténeti jártassága egyre-másra újabb utak bebarangolására csábít „Európa egyik legszebb városában” és „a magyar …

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza Sziget alapítója
A Magyar Pétert Nagyváradon fogadó Kátai István úgy látja, pártpolitikai eszközökkel nem tudja felvenni a harcot az erdélyi magyar közéletbe beépült klientelista rendszerrel.

… Nem folytatja a Romániai Magyar Egységpárt létrehozását, és saját aktív pártpolitikai szerepvállalását is befejezi Kátai István, aki az elmúlt bő egy évben a Magyar Péter nagyváradi fogadását megszervező Tisza Sziget vezetőjeként, majd az RMDSZ-szel … szembeni új politikai alternatíva kezdeményezőjeként vált ismertté az erdélyi magyar közéletben. … Politikai együttműködést ugyanakkor nem vállalna azokkal, akiket felelősnek tart az erdélyi magyar közélet szerinte klientelista rendszerének kialakításáért. Kátai István 2025-ben került be intenzíven az erdélyi magyar közéletbe. … és ahol Magyar Péter partneri viszonyt, nyíltabb kommunikációt és egy transzparensebb támogatási rendszert ígért a határon túli magyaroknak 2026 tavaszán Kátai már közvetlenebb politikai szerepet vállalt: bekapcsolódott a Tisza magyarországi választási … Nem sokkal később bejelentette a Romániai Magyar Egységpárt létrehozását is. …

Kövess minket Facebookon is!